2018. szeptember 13., csütörtök

Vysoké Mýto, SzG3


Ez az a hely, ahová úgy kerültünk, hogy nem is volt betervezve az idei nyaralásunkba. Ennek ez a története: soha nem megyünk el úgy külföldre, hogy nem kötünk biztosítást. Amikor végeztem a személyi utas biztosításokkal, az ügyintéző felvetette, nem akarok-e az autóra assistant biztosítást kötni? A hatodik érzékem azt súgta, hogy kössek (nem volt drága, ha jól emlékszem úgy 6.000 Ft körül volt). Mit tesz isten, amikor a castolovice-i kastély nézéssel végeztünk (utolsó előtti nap utolsó program) és elindultunk Brno felé, egyszer csak leállt az akku töltése és néhány km után megállt a kocsi (már lassan esteledett). Röviden: felhívtam a megadott telefonszámot, rövid helyszín egyeztetés után ott volt a tréler és beszállított minket ide. Az autómentő barátja közölte, hogy neki van olyan generátora (a cseheknél ezt alternátornak hívják, jó tudni), ami ide kell. Elvittek egy szállásra, ami viszont az autószerelő barátjáé volt (olyan jól felszerelt szállás volt, hogy akár kétszobás lakásnak is megfelelt volna és a városközpontban volt, de csendes helyen). Másnap reggel 9-kor jelentkeztek, hogy kész a kocsi, az akku feltöltve és sok sikert kívántak a haza utunkhoz. A szállást ki kellett fizetni (1.300 Kc), de mindenről! adtak számlát. A javítás kompletten 100 Euró volt (a cserével együtt, a generátor azóta is jól működik). Mindenki nagyon segítőkész volt és kedves. Az sem látszott, hogy a helyzetünkkel visszaélve le akarnának húzni. Sőt azt sem engedték, hogy a teljes díjat kifizessem (borravalóról meg hallani sem akartak), azt mondták, hogy a maradékból vegyek fagyit az unokámnak! Mo-n ez elképzelhető? A biztosítónál bejelentettem az esetet hazatértemkor és elküldtem a papírokat. Két hét múlva visszakaptam a szállásköltséget, a tréler is ingyen volt nekem, egyedül a javítást kellett kifizetnem, de ezt itthon is meg kellett volna tennem, ha itthon romlok el a kocsi. Ezek után másoknak is ajánlom ezt a lehetőséget. Mit tudtam volna ott tenni Csehországban csütörtök kora este, pláne ha mondjuk egy szerviz csak a jövő hétre vállalta volna a javítást?
Azért néhány szó a városról is. Ez Csehország egyik legrégebbi városa, a főtere is az egyik legnagyobb, közel négyzet alakú tere majdnem 2 ha. A tér körül és a belvárosban nagyon szépen tatarozott házak találhatóak. Igen sok temploma van és 3 kaputornya is megmaradt a régi városfalból. 1307-től a cseh királynők hozományi városa lett egészen a modern korokig. Tehát királyi birtok volt és olyan jogokkal is rendelkeztek (útvám), ami csak a királyok ill. a birtokaik vethettek ki. Mindez annak volt köszönhető, hogy a város központi elhelyezkedésű, kereskedelmi utak csomópontjában található. Sajnos a szovjet baráti tartózkodás hatalmas károkat okozott a városnak, melyet azok távozása után kb. mostanra hevertek ki. Nem a legfontosabb úti cél, de ha valakinek éppen útba esik, ne hagyja ki, néhány órás sétát megér, az emberek nagyon barátságosak, a vendéglők jók (még a reggeliző helyek is), valamint nagy a tisztaság is.

Vissza a főoldalra (katalógus)

Figyelem: ha valaki szereti Csehországot, szeret ott nyaralni, kirándulni, csak van valami kellemes élménye a csehekkel kapcsolatban, csatlakozzon a Szeretem Csehországot Facebook oldalamhoz!

Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

 a Főtér (Náměstí Přemysla Otakara II.)
a Főtér (Náměstí Přemysla Otakara II.), a Városháza
 a Főtér (Náměstí Přemysla Otakara II.)
 a Főtér (Náměstí Přemysla Otakara II.)
 a Főtér (Náměstí Přemysla Otakara II.)
a Főtér (Náměstí Přemysla Otakara II.)
 Kostel svatého Vavřince
 Kostel svatého Vavřince
Kostel svatého Vavřince
 Litomyšl kapu
Litomyšl kapu
 Prágai kapu
 Prágai kapu
Prágai kapu
 Choceň-torony (kapu)
Choceň-torony (kapu)
 Sokolovna
 Sokolovna
 Huszita templom
Huszita templom

Vissza a főoldalra (katalógus)

1 megjegyzés: